fbpx

Hófehér pajta ajtók minden mennyiségben

Adott egy lakótelepi lakás, ahol szinte minden ajtót Woodfrog pajta ajtóra cserélt a tulajdonos. Volt közötte üvegezett, nyíló – tokos, toló, minden verzió és változat. A felszerelés nem volt ugyan probléma mentes, de a tulajdonosok kedvessége és rugalmassága feledtette velünk a nehézségeket. Köszönjük! 🙂

Gallery Plugin

Natúr olajozott Woodfrog pajta ajtó

A közel múltban 2 megrendelőnek is készítettünk egy-egy igazán szép, arányos méretű Woodfrog pajta ajtót. Az ajtók felületét kemény viasz olajjal kezeltük és a kiszállítás mellett fel is szereltük őket.

Budapest XV. kerület – British Brace with border mintázattal:

Gallery Plugin

Budapest XIII. kerület – Mid bar with border mintázattal:

Gallery Plugin

Fehér üvegezett Woodfrog pajta ajtó

Budapesti egyedi hangulatú családi házba került ez a fehér üvegezett pajta ajtó, amely az előszoba és konyhai helység közé került felszerelésre. Az ajtó gyártását és festését végeztük el, a felszerelést az Ügyfelünk végezte. Matt feketére színterezett vasalat a hófehér selyemfényű pajta ajtón, a süllyesztett fekete fogantyúval igen letisztult, elegáns megjelenésű. Köszönjük a megrendelést!

Gallery Plugin

Woodfrog öregített tölgyfa karnis

Egy gyönyörű budapesti lakásba késztettük egy igen kedves visszatérő ügyfelünknek ezt az egyedi függönykarnist tömör tölgyfából. A karnis anyagát öregítettük és kemény viasz olajjal kezeltük.

Szakítva a hagyományokkal – hogy milyen is egy általános értelembe vett függöny karnis – meg kell állapítanunk igen tetszetős és egyedi megoldást álmodott meg ügyfelünk.

Gallery Plugin

Woodfrog natúr pajta ajtó

Kemény viasz olajjal kezelt borovi fenyőből készült pajta ajtókat készítettünk egy belvárosi lakásba. A két ajtó működésben, kialakításban és design-ban is eltér egymástól, mégis milyen jól mutat, mennyire öltöztetik az előszobát. A kertkapu zár az ajtó dísze lett.

Gallery Plugin

Woodfrog bench, mert ha pad akkor az legyen stílusos

Lehet sok helyen padot venni, és lehet padot rendelni egyedi elképzelés alapján is. Megrendelőnk ezt a minimál stílusú padot álmodta meg, pont így, ezzel a kialakítással, tömör tölgyfából, szürke szivaccsal és bőr kiegészítővel. Elkészítettük részére ezt az igazán szép és egyedi, padot. 🙂

Hangulat, kialakítás, stílus. Az otthonunkat ezért is szeretjük és mindenki egyszer hazaér. 🙂

Gallery Plugin

Antik dió színű pajta ajtó Half X-Brace mintázattal

Egy budapesti családi házban az étkező és nappali helységet elválasztó hagyományos ajtót a megrendelőnk főként helytakarékosság miatt szerette volna lecserélni toló ajtóra. De ha már toló ajtó, akkor legyen az egy életre szóló, tömör fa ajtó, antik dió színben, és ha már tolóajtó akkor legyen stílusa, sugározzon melegséget, otthonosságot, szemet gyönyörködtető kialakítással. Így lett az elképzelésből Woodfrog pajta ajtó. 🙂

Gallery Plugin

Hófehér pajta ajtó Half X-Brace mintával

Konyha és kamra helység ajtónyílására készítettünk egy egyedi méretű pajta ajtót Half X-Brace mintázattal, hófehér színben. Az ajtó fekete vasalata, az egyedi fogantyú és a matt festés remekül illeszkedik az enteriőrhöz.

Gallery Plugin

A társasházi pajta ajtó

Van az a helyzet amikor a lakóközösség megszavazza a Woodfrog pajta ajtót 🙂 Egy belvárosi társasház földszinti, a lépcsőházból nyíló helységére került felszerelésre ez az egyedi méretű pajta ajtó. A natúr ajtót 2 rétegben selyemfényű lakkal kezeltük, nagyon szép lett. 🙂

Gallery Plugin

A félbevágott pajta ajtó

Mit lehet tenni, ha nincs akkora hely, hogy ezt a csodaszép pajta ajtót egyben az ajtó nyílás elől el lehessen tolni? Hát félbe kell vágni. 🙂 Na jó, természetesen nem folyamodtunk ilyen barbár módszerhez, hanem inkább legyártottunk két fél ajtót, melyet egy közös vasalaton helyeztünk el. A vasalaton kicsit módosítani kellett, hiszen erre a megoldásra kizárólag talpas görgőket tudtunk elhelyezni. Nagyon szép lett paliszander színben.

Gallery Plugin

Kézműves hamburgerhez kézműves vágódeszka

Az egyik kedvenc street food éttermünk részére készítettük ezt a gyönyörűséget, gőzölt bükk, wenge, amaranth (purple heart) és olajfa felhasználásával. Imádjuk a hamburgereiket!

#finedining 🙂

Gallery Plugin

Üvegezett pajta ajtó kovácsoltvas jellegű pántokkal, kertkapu zárral

Üvegkazettás, pánttal szerelt ajtót készítettünk tokkal megrendelőnk részére érett tölgy színben savmart üveggel. A farm-house stílusról a kertkapu zár, a pántok és a half X-Brace mintázatú pajta ajtó gondoskodik.

Gallery Plugin

Dupla, üvegezett pajta ajtók half X-Brace mintával

Érett tölgy a színe. Borovi fenyőből készült, 3mm savmart üvegezéssel. Kapott toló ajtó zárat és kovácsolt vas jellegű vasalatot.

Ahogyan a megrendelőnk fogalmazott: “..gyönyörű pajta ajtókra számítottam, de nem ennyire..” 🙂 Köszönjük itt is!

Gallery Plugin

A tölgyfa asztalt az előző cikkben találod! 🙂

Tömör tölgyfa étkező asztal egyedi lábakkal

Közel 5 cm vastag tömör tölgy asztallap. 80-as zártszelvény lábak matt feketében. Kemény viasz olajjal kezelve mind a 33250 cm2 felülete 🙂

Gallery Plugin

Grafit szürke pajta ajtó British-brace mintával

Selyemfényű, a lakás festéséhez igazodó árnyalatú két szárnyú pajta ajtót készítettünk British-brace mintával. Kicsit meggyűlt a bajunk a 6 cm-es válaszfallal, de megoldottuk. Gyönyörű lett. 🙂

Pajta ajtó a padlás feljáróhoz, létrával.

Igazán farm-house jellegű, falusias megjelenésű ajtót kért megrendelőnk a padlás feljáró lezárására ami 270 cm magasságban helyezkedik el. Így kellett hozzá egy létra is, mindez Woodfrog minőségben, antik dió páccal kezelve. A vasalat is kézzel készült természetesen, kertkapu zárat kapott az ajtó, illetve a biztonság kedvéért egy 35mm átmérőjű tömör tölgyfa rúdra akasztva a létrát lehet feljutni a padlásra.

Gallery Plugin

A feljáró mellé készítettünk egy konzolt szintén tölgyfából, hogy a használaton kívüli létrát biztonságosan lehessen tárolni a falon.

Harmónika pajta ajtó antikolva?

Megrendelőnk antikolt pajta ajtót kért a gardrób szekrényére, viszont a toló ajtó vasalat nem fért el. A hagyományos pánttal szerelt ajtó nem tetszett a Megrendelőnknek, így kitaláltuk, hogy harmónika működésű pajta ajtót készítünk a 270cm magasságú szekrényére. Kréta festékkel festettük, nagyon megkoptattuk és nagyon odafigyeltünk, hogy minél öregebb benyomást keltsen, majd alaposan viaszoltuk. Ilyen lett. 🙂

Gallery Plugin

Antik dió színű Half X-Brace pajta ajtó

Mi a furcsa ebben az ajtóban? A megrendelő ragaszkodott a pajta ajtóhoz amely egy kamrát választ el a konyhától. Kérése volt, hogy ugyanazt a látszó kovácsoltvas jellegű vasalatot szereljük fel mint általában, viszont annak a kamrában kell lennie, ugyanis máshol nem fér el.

Csodás lett ez a pajta ajtó, színre, mintára, méretre, minden porcikájában Woodfrog minőség.

Gallery Plugin

Tömör tölgy lebegő polcok öregítve

Lebegő polc tölgyfából? Igen, méghozzá öregített felülettel, kemény viasz olajjal kezelve. A megrendelő kérése az volt, hogy a megfelelő helyeken fúrjuk át a polcokat, hogy a design részét alkotó kötelet át tudja fűzni a polcokon – mintha az tartaná őket. Nagyon szép lett. (A polcok egy részén a kötelek még nem kerültek felszerelésre a fotózás pillanatában)

Gallery Plugin

Z-Brace pajta ajtó kovácsoltvas pántokkal, kertkapu zárral

Érett tölgyfa színű egyedi méretű kovácsoltvas pántokkal és kertkapu zárral felszerelt pajta ajtót készítettünk Z-Brace mintával egy budai ingatlan kamra helységére, már meglévő tokra. A megrendelőnk mindenképpen pajta ajtót szeretett volna, hiszen a helység a lakás központjából nyílik, így folyamatosan szem előtt van. Nagyon tetszetős lett 🙂

Natúr Half-X brace mintájú pajta ajtó

Nem is kérdéses kinek ne tetszene egy natúr fa pajta ajtó. Természetesség, otthonosság stílusosan. Egy igazán híres chef részére készítettük ezt az ajtót egy felújítás alatt álló vidéki házába.

Gallery Plugin

Pajta ajtót minden lakásba! 🙂

Woodfrog standing workstation – álló munkaállomás

Álló munkaállomás

Bámulatos hol tart a tudomány. Ne üljünk egész nap az asztalnál mondják az okosok. És milyen igazuk van – mi sem tesszük ezt. Viszont fából és nemesacél drótkötélből nézd csak mit készítettünk! 🙂 Átméretezhető, személyre szabható, könnyű és a célt tökéletesen szolgálja. Kérsz egyet? 🙂

#Álljfelazegészségedért

Gallery Plugin Woodfrog standing workstation – álló munkaállomás részletei…

Hófehér mid-bar mintájú pajta ajtó

Egy kis lakás legpraktikusabb megoldása a toló ajtó, főleg ha még stílusos is. Ez az ajtó egy igen rendezett és szép de parányi lakás hálószobája és nappali helysége közé került felszerelésre, nagyon letisztult mintával, hófehér színben.

Tölgyfa pajta ajtó

Van az a helyzet amikor adott egy gyönyörű enteriőr, ami modern, minimal, és nagyon igényes. Aztán van itt ez a pajta ajtó, azaz csak pajta ajtó jellegű, nyomokban industrial design elemeket tartalmazó toló ajtó, ami csak tökéletesíti az enteriőrt, harmonizálva a konyhabútorral, padlóburkolattal. Tölgyfából készült kemény viasz olajjal kezelve.

Tölgyfa falburkolat, lambéria vagy díszburkolat :)

Tömör tölgyfa díszburkolatot készítettünk egy nappali oldalfalára lebegő polccal és LED világítással. A tervek áttekintésekor kicsit szkeptikusak voltunk a végleges kinézetet illetően, viszont beszerelve lenyűgöző, és praktikus lett. 🙂

Woodfrog tölgyfa falburkolat

Freddy, Jason, Mr Frankenstein és a The Walking Dead statisztái

Az történt, hogy finoman és szépen megkértük Freddy-t, Jasont, Mr Frankensteint, illetve egy-két jó arcot a The Walking Dead-ből, hogy segítsenek nekünk kicsit a munkában, kicsit a promócióban. Annyira segítőkészek és cukik voltak, hogy még az arcukat is adták hozzá. 😀

Szóval ha megtetszett valamelyik rendelj nyugodtan! A munkában nagy segítségünkre volt a Black Block t-shirt is!